2018.04.16. ~ Legyünk őszinték..

Ha az ember túl sok időt tölt egy másik személy társaságában, talán elkezd érezni valamit iránta. Legalábbis azt hiszi.. Mi van ha csak az agyunk játszik velünk? Ha csak azt szeretnénk, hogy tényleg érezzünk valamit a másik iránt? Elvégre ezzel "helyrehozhatnánk" azt az ürességet, ami bennünk tátong. 

  Azt hittem érzek iránta valamit, azt hittem valós az egész, de tévedtem. Túl sokat voltunk együtt, és nem éppen volt lehetőség magánéletre abban a pár hónapban, mi van ha csak kötődni szerettem volna valakihez? Aki érezteti velem, hogy nem vagyok egyedül. De.. Végül is mindenki erre vágyik, vagy tévednék? Fájó, volt a búcsú, és a tudat, hogy ő nem tekint rám többként, mint ismerős, vagy nagy szavakkal.. Barát. Nehéz, volt az elkövetkezendő pár hónap, szenvedtem, és nem volt semmi ami elterelte volna a gondolataimat, így minden éjjel könnyes szemekkel feküdtem le aludni, gondolatok közt hánykódva. Úgy éreztem megint elkövettem ugyanazt a hibát, mint amit néhány évvel ezelőtt. A gondolataim nem hagytak nyugodni, ahogy az érzéseim sem. Kezdett felemészteni az egész, amit alkohollal és bulikkal próbáltam kompenzálni. Nem hallottam felőle hónapok óta, teljesen megszűnt a kapcsolat. Aztán apró reménysugár a sötétségben, majd ez is elmúlt. Elvégre, minden csoda egy napig tart.. Ez sem tartott tovább. Újra ott voltam a legelején. Tudatlanul keresve a válaszokat. De még a kérdést se tudtam.. Csak vártam és vártam, mindvégig hiába, csak magamnak okoztam fájdalmat. Legbelül tudtam, mégsem akartam elfogadni a tényt, hogy ebben semmi sem volt, csak én gondoltam túl. Egyszerűbb volt kapaszkodni az érzésbe, mint elengedni és szembenézni a valósággal. Aztán adódott egy újabb esély. Pár héten belül már a második, újra reménykedni kezdtem, ám mindenki óva intett, hogy ne gondoljak bele túl sokat, valószínűleg csalódni fogok. A csúnya bukásom után, amiről inkább ne is beszéljünk, úgy éreztem most végre tiszta vizet önthetünk majd a pohárba. Tévedtem. Csúnyán pofára estem, és azon az estén hibát, hibára halmoztam.. Életemben nem éreztem magam annyira összetörve, mint az azt követő napokban. És nemcsak mert megint csalódtam, hanem azért mert három személynek is fájdalmat okoztam ennek következtében, amit a mai napig nem bocsájtottam meg magamnak. Arról nem is beszélve, mennyire cserben hagytam saját magamat..

 Rá kellett jönnöm, hogy ez így nem lesz jó.. Visszatértem a "bad habit"-es dolgokhoz, teljesen össze voltam törve és zavarodva. Nem beszéltem senkivel, nem akartam, hogy úgy lássanak, nem akartam hallani az "Én megmondtam." mondatot, ahogy beismerni sem, hogy mindvégig igazuk volt. Egész idő alatt annyira el voltam foglalva a miért-el, hogy el is felejtettem, én mit szeretnék. Egyáltalán mihez szeretnék kezdeni az életemmel..

 Fogalmam sincs mikor jött a felismerés villámcsapása, de mintha átértékelődtek volna a dolgok a fejemben, egyik napról a másikra. Beletörődtem az egészbe, már nem is gondoltam rá. Elég sokáig tartott, de végül tudatosult bennem az egész, és így belegondolva naiv és buta voltam. Ha valami nem megy, azt nem szabad erőltetni, mert csak magunknak ártunk vele. Jó nagy káoszt hagytam magam után, de az a múlt. Már nem számít. Nekem legalább is nem. Nem ér annyit az egész, nem hagyhatom, hogy felemésszen.

 Jó tanulság volt számomra, és már egy ideje motoszkál bennem a dolog, nem hagyott nyugodni. Ha egyoldalú az egész, inkább tovább kell lépni, és elengedni, még mielőtt nem késő. Senki sem lehet fontosabb saját magunknál, és az életünknél, így a jövőben igyekszem a saját céljaimat az előtérbe helyezni, és nem függni az érzésektől, ezzel elkerülve a csalódást.