2015.12.22.
Amint kiderül, hogy van egy ikertestvérem, a levegő mintha egy pillanatra megfagyna körülöttem, a velem szemben levő ember pupillái pedig a háromszorosára nőnek, majd jön a már megszokott, kihagyhatatlan kérdés. "Van egy ikertestvéred?! És milyen?" Majd az arca hirtelen olyanná válik, mint egy kisgyereké, aki épp kinyitja a karácsonyi ajándékát. De hogy milyen is, ha van egy "hasonmásod"? Megpróbálom elmagyarázni.
Előnyei és hátrányai is vannak az egésznek, természetesen. Aki nem egyke, az nagyon jól tudja mivel jár, ha van egy testvére, de kicsit másabb, ha nem szimpla testvéred van. Annyi rutin kérdéssel találkoztunk a tesómmal az elmúlt években, hogy szinte már bevésődött a válasz, és robotszerűen vágjuk rá a kérdésekre. Néha unalmas persze, hiszen az emberek úgy tudnak ránk nézni, mint ha másik bolygóról jöttünk volna, pedig erről szó sincs. A jó abban, hogy van egy ikertestvérem, hogy velem egy idős, így nincs az hogy túl fiatal, vagy túl idős hozzám, pont jó. (Bár néha 6-nak érzem magam, ha vele vagyok.) Vele bármiről tudok beszélni, és mindig ott vagyunk egymásnak, olyan ez, mint ha lenne egy barátnőd, aki veled is lakik. Jó, mert bárhova elrángathatom, és ő is engem, ha társaságra vágyunk és el akarunk menni valahova, csak szólunk a másiknak és indulunk is.(többnyire) Folyamatosan összetévesztenek minket, ami irritáló, hiszen annyira nem hasonlítunk, hogy ne lehetne megkülönböztetni. Csak nem akarják tudni ki kicsoda, ez az igazság, de azoknak elnézem, akik csak a tesómmal találkoztak még, velem nem. Ehhez egy nagyon jó történet.. Előtte azonban tudni kell, hogy gimiben szemüvegesek voltunk, így nehéz volt megkülönböztetni az iker dolog ellenére is, de én nyáron végre megcsináltattam a kontaktlencsémet, és így azért kicsit könnyebb dolguk volt az embereknek. Szóval, a tesóm szerzett magának munkát az egyik üzletben, egy hónapra rá kb. naivan besétáltam abba az üzletbe kivételesen szemüvegbe, mire a vevőszolgálatos csajszi (fiatal, szóval..) elkezdett nekem nagyba integetni és a tesóm nevén szólítani, hogy menjek már oda, mert beszélni szeretne velem, mire kénytelen voltam közölni, hogy én nem Ő vagyok. Szegény lány elvörösödött és nevetni kezdett, majd magasabb hangom feltette a már jól ismert kérdést; "Ti ikrek vagytok?" utána pedig nem győzött bocsánatot kérni. Tipikus..
Előnynek számít, hogy hordhatjuk egymás ruháit, olyan ez, mint ha két szekrényed lenne, és vicces ha egyszerre mondjuk ki a szavakat, persze teljesen véletlenül. Viszont vannak hátrányok is. Mint, azt már említettem, szörnyen zavaró, ha összetévesztenek minket. Ne értsetek félre, az a kibírhatatlan, ha egy személy többször is, pedig nagyon sokszor találkozol vele. Így olyan, mint ha neki teljesen mindegy éppen melyik vagy. Vagy ott van az összehasonlítás is, de tulajdonképpen nem olyan rossz, ha van egy ikertestvéred. Az biztos, hogy sokkal viccesebb a világ. Ohh, és egy jó tanács, ne játszatok elmejátékokat, mert nem lesz jó vége, főleg ha pontokban számítják őket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése