2016.02.22.
Vicces, hogy lesz egy élettel teli személyből hosszú idő leforgásával két lábon járó szerencsétlenség. Így kategorizálnám magam, sokszor használom ezt a kifejezést, mert talán ez áll a legközelebb az igazsághoz. Kísértem a halált mondhatni minden nap, arra várva mikor csap már le rám, majd egy nyugodtabb napon pedig csak úgy vagyok. Biztos előfordult már veletek is, nem éreztek fájdalmat, a szorongás elmúlik néhány órára, helyét felváltja az üresség. A körülötted levők hiába beszélnek hozzád, semmi sem jön át, nem érzel és nem tapasztalsz semmit sem a külvilágból. Azt hiszem ez a legrosszabb, mint ha csak "lebegnék". Élek is, és nem is. Senki sem tölti ki ezt az űrt, amit olyankor tapasztalok, és tudom, hogy soha senki sem fogja. Lehetetlen helyre hozni, próbáltam, de sikertelenül minden egyes alkalommal. Nem is álmodozok tökéletes életről, tökéletes barátról, mert tudom, hogy mellettem senki sem éli túl, nagyon rövid időn belül magammal rántom a kis sötét világomba, és mind