2017.11.19.
Egy ideje már gondolkozok azon, mit is írhatnék ide, hogy kitöltsem az ürességet, de nem igazán jutottam előrébb még most sem, miközben írom ezeket a szavakat. Mesélhetnék arról mennyire szerencsétlen vagyok az elmúlt hónapokban, vagy akár arról, hogy távolodik el minden, és mindenki. Melyik lenne jobb? Mind a kettő elég szánalmas, de elvégre ez az én életem. Tehetetlennek érzem magam. Ha jön egy lehetőség, fénysebességgel száll tovább, esélyem sincs lecsapni rá. Kudarc, kudarc után. Mégsem adtam fel, valami van bennem, ami kitart. De minek is..? Sokszor eltűnődöm azon mit is csinálok, mi a szerepem az életben. Olykor van egy apró lángocska, ami reménysugárként szolgál, máskor magam sem tudom és ez megijeszt. Követni szerettem volna az álmomat, lépni, tenni érte, de nem sikerült és most majdnem egy év vár rám, hogy újra megpróbálhassam. Nem akartam maradni, mert minél több időt töltök ezen a helyen, annál fakóbbá válnak a célok, annál elérhetetlenebbnek tűnnek. Persze nem hagyom