allergic to stupid ppl

Mindig is tudtam mit szeretnék csinálni, mihez szeretnék kezdeni az életben. Ha kérdezték, egyből tudtam a választ, bár mindig más érdekelt, mégis voltak terveim. Például kiskoromban imádtam nézni, ahogy összeteszik a csokrokat és minden egyes plusz darabbal szebb és szebb lett az egész, míg a végeredmény egy műalkotáshoz ért fel nálam. Aztán fodrász szerettem volna lenni, imádtam mikor más lett a hajam, és akkoriban nagyon szerettem másokon kísérletezni, persze ekkor még elég kicsi voltam, így hamar el is engedtem. Mindig is érdekelt a sport, egész kiskoromtól kezdve vasárnaponként lent voltunk a helyi pályán és néztük a focimeccset, aztán elkezdtem kézilabdázni (a mai napig sajnálom, hogy abba is hagytam), majd gimibe kipróbáltam valami mást és áttértem a kosárlabdához, de ez is hamar abbamaradt, legfőképp mert hárman-négyen voltunk csupán. Az utolsó két évben kipróbáltam a röplabdát, amit szintén a szívembe zártam, de sajnos ez sem tartott sokáig, viszont már tizedikbe tudtam mit s

150 km. 100 nap. Heti 7 nap, 14 órázás. Eddigi legjobb csapat. Új barátok. Őszinte mosolyok. Felejthetetlen esték. Szeretet. Féltés. Elvesztés. Megannyi könny és fájdalom. Nagyjából így tudnám leírni az elmúlt három hónapot, amíg Bogláron dolgoztam. Nem volt új a dolog, tavaly is ott töltöttem majdnem két hónapot, ezúttal azonban sokkal hosszabbra húzódott.   Május végén mentünk fel, tesómmal, az eleje elég laza volt, vagy egy héten keresztül takarítottunk, persze nem egész nap, így le tudtunk menni minden este a partra, hogy gyönyörködhessünk a naplementében.  A szezon eleje sokkal inkább felkészítésként, amolyan bemelegítésként szolgált, alig voltak, mindenki bele tudott rázódni a saját kis munkakörébe. Egyik este végre rávettük magunkat, hogy igyunk valamit munka után és meglátogassunk egy tavalyi ismerőst. Nagyon pozitív élmény volt, akkor úgy éreztem mégiscsak megérte visszamenni.  Egyik iszogatós estén ismertem meg, hála az ismerősünknek.. Mi épp indultunk volna, amiko