2019.09.17.

Here's the thing..

Szóval úgy történt, hogy szívem erősebb volt, és ismét Bogláron kötöttem ki a nyárra. Ahogy számítottam rá, semmi sem változott, és mégis.. Minden. Már az első napon az űr eltűnt, tudtam, hogy a lehető legjobb döntést hoztam meg, mikor visszaköltöztem a déli partra. Büszke voltam magamra, mert első alkalommal, mikor megláttam, nem éreztem semmit, aztán pár óra múlva csalódottság és fájdalom árasztott el. Mintha nem is léteztem volna számára, két idegen, aki elnéz egymás mellett, persze kerestük egymás tekintetét, mégsem tudtunk egymásnak köszönni, vagy a közelébe menni. Hetekig tartott ez a huzavona, majd történt valami és megjelent előttem, aztán még egyszer, de ennél többre egyikünk sem volt képes. Nyilván szarul esett, mégsem mutattam ki, igyekeztem kerülni az egészet, de a drámáért nem kellett messzire mennem, jött az magától.

 Még tavaly STRAND-on keveredtem össze a bizonyos fiúkával, ami elég nagy port kavart bizonyos értelemben, utána vele megszakadt a kapcsolat, nem igazán kerestük egymást, egészen amíg vissza nem mentem Boglárra. Az első alkalommal, mikor hazavitt és kint maradtam vele beszélgetni én naivan elhittem, hogy tényleg megváltozott, végül visszautasítottam azon az estén, amit a mai napig okként hoz fel, és megkapom folyamatosan. Eldöntöttem, hogy visszakapja a tavalyi zűrt, kicsit játszadozunk, majd dirr.. Természetesen úgy, hogy ne én sérüljek a végén. Minden kezdett úgy alakulni, ahogy szerettem volna, de nem gondolkodtam, és talán túlzásba estem.. A vége az lett, amit nem szerettem volna, kezdtem kissé kötődni hozzá, nem tudtam hova tenni tetteit és megszólalásait, jól elvoltunk, majdnem minden nap beszéltünk neten vagy személyesen. Aztán egyszer csak megszakadt a kapcsolat, kiderült mást is hülyít, akkor elkezdtem kerülni, de nehéz volt, 50 méterre dolgoztunk egymástól. A "mi van közöttetek?" kérdésre is majdhogynem ez volt a válasz, mégis az emberek úgy látták van valami közöttünk, főleg abban, ahogy egymásra nézünk vagy viselkedünk. Hagytam az egészet, azon voltam, hogy úgy bírjam ki azt a pár hetet, hogy ne találkozzak vele, és sikerült is elkerülnöm egy ideig.. Az utolsó estémen gondoltam még lemegyünk hozzájuk, végül változott a terv, de valahogy ugyanott kötöttünk ki, aminek a vége az lett, hogy egymástól 10 méterről messengeren beszélgettünk, majdhogynem összevesztünk.. Megint feljött a téma, én hagytam ott aznap este, mivel ismerem, de ő csak ilyen és nem tudja mi volt ez, vagy mi nem.. Ennyiben maradtunk. Majd másnap amikor én már elhagytam a várost, kiderült, Ő várt engem. Üzenet, telefon mégsem jött tőle, most pedig szinte teljesen megszakadt a kapcsolat. Visszamennék, nem jött be Pest, mégis bennem van a félsz és a gyomorideg, hogy mikor lesz vége ennek az adok-kapoknak és hogy érhet véget.

 Fogalmam sincs mit tegyek, vagy hova merre, semmi és senki sem könnyíti meg a dolgomat és kezd nagyon fárasztó lenni az egész. Nem látom a végét, és ettől a szorongás fojtogat minden egyes pillanatban.